Játékoskeringő

   2008. május 27. 09:49

NB I/A 

|

Szépen lassan elkezdődtek a találgatások és a tárgyalások a jövő évi csapatokról. Érthetően egyelőre azok a csapatok aktivizálták magukat, akik már nem játszanak. Nézzük, milyen mozgások várhatók a nyáron.

PVSK – Egyelőre Bojan Lapov visszavonulása biztos. Az érvényes szerződéssel rendelkező Czigler László, Wittmann Krisztián és Kutasi Gergely helye biztos volt. Megegyeztek a több csapat által keresett centerrel, Grebenárral, illetve a szezon végére formába lendülő Dénes Gáborral is. Fűzi Sztojan Ivkovics Dragan Aleksic-et, ő Lapovhoz hasonlóan a visszavonulás gondolatával játszik. A fiatalok közül Hosszú Gergely és Tóth Norbert is marad, tehát csak a légiósok sorsa bizonytalan. Williams több ajánlattal rendelkezik, vagy őt, vagy a helyére valakit mindenképpen szeretne igazolni a PVSK. A zuhanyhíradó szerint lázasan keresik az Olaj irányítóját, Thomas Kelley-t, valamint az Albacomp centerét, Bencze Zoltánt.

NYKK – A nyíregyháziak kifejezetten nagyszerű tavaszt produkáltak, így egyetlen percig nem volt kérdéses, bejutnak-e a legjobb nyolcba. A kulcsemberek a hírek szerint maradnak. A hosszabb távon Nyíregyházán tervező szlovén Savic, illetve a rutinos center, Sitku Ernő marad, mint ahogyan Helbich és Ross Mouton szerődése is csak az aláírásra vár. Szabolcsban még az edző személye nem biztos, Déri Csabának sokat köszönhet a klub, de döntés még nem született a hogyan továbbról.

PAKS – A legstabilabb anyagi lábakon álló együttes csalódást keltő hetedik helye után érthető módon nem ragaszkodott a légiósaihoz. A nagy „öregek” maradnak, Gulyás és Mészáros egy évet még biztosan lehúz a Duna partján. Ugyancsak a piros-kékeket erősíti majd Kiss Zsolt és Csaplár-Nagy Ervin. Bizonytalan a sorsa az egész szezonban jobbára mellőzött Pantának. Nagy veszteség lehet Horváth Zoltán távozása, ő a hírek szerint már meg is egyezett minden fontos kérdésben a Falco-val. Az edző személye változatlan marad, azaz Sabáli Balázs felel a szakmai munkáért.

UNIVER – A kecskemétiek két éve hiába kapaszkodnak a legjobb nyolcért, nem sikerül elérniük. Pedig ők is a gazdag csapatok közé tartoznak, viszont valahol mindig hiba csúszik a számításokba. Zsoldos András marad az edző, a brazil Jeffersont és Eric Fiegi-t már az alapszakasz végén elküldték. Az amerikai kisember, Larry Blair is hazautazott már, de neki szerződést kínált a klub. Szinte biztosan nem marad az izlandi Sigurdarsson, s felbontották két fiatal, Halmai és Vida szerződését. Utóbbi kettőt egyre többen emlegetik az A csoportba most visszakerült Debrecennel kapcsolatban.

image

Eddig 147 hozzászólás érkezett.

Szóljon hozzá!

image

Hozzászólások

147.

géza,

2008-06-19 08:26:00

sorry nem veszekedni járok ide csak mondom magamét!

146.

antigéza,

2008-06-18 16:28:34

bármit is mond, géza általában az ellenkezőjét.

145.

kocka,

2008-06-18 14:52:27

mért antigéza? mit mond többség?

További hozzászólások (147 db) image