Letenné névjegyét a fiatal válogatott

Gönczöl Gábor    2010. július 30. 14:13

Szolnokon kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A mieink hétfőn 19 órakor Nagy-Britannia legjobbjait látják vendégül a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Bármilyen válogatott szintű kosáreseményről legyen szó, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Szolnok az elmúlt években remek házigazdának bizonyult. A rendezést — amelyből idén a honi szövetség mellett főszerepet vállalt az Olaj KK — ellenfelek részéről sem érhette kritika, a magyar válogatott pedig valódi otthonra lelt a Tiszaligetben, ahol a közelmúltban három fontos meccset vívott meg győztesen. Két éve szintén Eb-selejtezőn a mieinknél jóval magasabban jegyzett olasz válogatott hajtott fejet (68-64), majd a tavalyi pótselejtezőn az észtek (75-64) és a csehek (70-55) is lógó orral távoztak a páratlan hangulatú szolnoki katlanból. Az utóbbi két siker nagy szerepet játszott abban, hogy nemzeti csapatunk bennmaradt az A csoportban, így idén nem a B divízióból való feljutásért, hanem az Eb-szereplés lehetőségéért küzdhet. Méghozzá nyomasztó teher nélkül, hiszen a korábban megszokottól eltérő módon ezúttal nem lesz kieső a legmagasabb osztályból.
A selejtezők során a tavalyi kerethez képest alaposan átalakult magyar válogatott veszi fel a harcot a továbbjutásért. A Mészáros Lajos—Dzunics Braniszlav—Sabáli Balázs edzőhármas Horváth Zoltán tragikus halála, valamint lemondások (Simon Balázs, Kámán Tamás, Trepák Zoltán) és sérülések (Németh István, Báder Márton, Körtélyesi Gergely) miatt megfiatalított, ám sikerre éhes csapatot küldhet pályára. A különböző nyavalyák egyébiránt a felkészülés alatt sem kímélték az együttest, hiszen Fodor Márton és Vojvoda Dávid bokasérüléssel, Lóránt Péter és Soós Gábor vírusos betegséggel küszködött az elmúlt napokban. Mire az előbbiek — Fodor kivételével, akinek a játéka még mindig kérdéses — felépültek, jött a feketeleves, hiszen Hendlein Roland az utolsó felkészülési mérkőzésen térdszalagszakadást szenvedett. Az Albacomp erőcsatárát pénteken megműtik, a felépülése várhatóan négy-öt hónapot vesz igénybe.
Mint a napokban tartott sajtótájékoztatón Szalay Ferenc szolnoki polgármester, az MKOSZ elnöke hangsúlyozta, a válogatott számára most a fiatalok beépítése a legfőbb cél. Persze senki nem bánná, ha a mieink a bosnyák, macedón, ukrán és brit gárdával kiegészült ötösben odaérnének a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikére, erre azonban kevés az esély. Arra már lényegesen több, hogy a szolnoki közönség támogatásával legyőzzék az NBA-játékosaik nélkül szereplő, szintén fiatal briteket. A hétfői találkozóra — ahogyan az augusztus 8-án esedékes Bosznia, illetve a 20-i Macedónia elleni meccsre is — ingyenes lesz a belépés. Az összecsapás helyszínén a rendezők urnákat helyeznek el, melyekbe a szurkolók saját belátásuk szerint dobhatnak be pénzt. Az így befolyt összeget árvízkárosult családoknak juttatják el.
Nekik szurkolhatunk az Eb-selejtezőkön
A magyar válogatott kerete: Lóránt Péter (Ford Burgos), Horváth Ákos (Olaj), Vojvoda Dávid (ZTE), Wittmann Krisztián (Kecskemét), Fodor Márton (Olaj), Hanga Ádám (Albacomp), Molnár András (Sopron), Tóth Ádám (ZTE), Tóth Gergely (ZTE), Szabó Zsolt (Sopron), Soós Gábor (Kaposvár), Csorvási Milán (Kecskemét), Keller Ákos (Albacomp).

image

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

Szóljon hozzá!

image

Hozzászólások

5.

dnsdns,

2010-08-02 21:42:16

Vojvoda egy kincs, amúgy meg köszönet a szolnokiaknak a szurkolásért, csak így tovább, a srácoknak is le a kalappal!!! Szép játék!!! Csak így tovább, a hibákat ki lehet javítani!!!!!

4.

dnsdns,

2010-08-02 19:24:57

Vojvoda nagyon jó, és köszönet a szolnoki szurkolóknak!

3.

Szolly,

2010-08-02 14:25:35

Tudja valaki mikor nyit a csarnok? Köszönöm annak aki megírja.

További hozzászólások (5 db) image