Ciprusi ellenfelet kaptunk

Ú. N.    2010. július 8. 15:34

Ciprusi ellenféllel száll szembe csapatunk ősszel az Eurochallenge nevű sorozat selejtezőjében.

A mai barcelonai sorsoláson kiderült, ciprusi ellenféllel mérkőzik a Szolnoki Olaj kosárcsapata az Eurochallenge nevű nemzetközi kupasorozat selejtezőjében.
A FIBA Europe honlapja szerint a mieink a Keravnosz együttesével találkoznak, méghozzá szeptember 29-én a Tiszaligetben, majd egy héttel később Nicosiában. Az ugyancsak szabadkártyát kapott körmendi klub fizetési késedelem miatt végül nem került fel a sorsolási táblára. Az Eurochallenge-ről azt kell tudni, hogy az Euroliga és az Európa-kupa után a harmadik számú kontinentális vetélkedőnek számít. A mérkőzéssorozatban tíz kiemelt klub szerepel, s hozzájuk csatlakoznak a selejtező 14 párharcának győztesei.
Pór Péter, az Olaj  szakmai igazgatója azt mondta a sorsolást követően:
— Leendő ellenfelünkről folyamatosan gyűjtjük az információkat, igyekszünk őket minél jobban feltérképezni. Azt már tudjuk, hogy évek óta szerepelnek a nemzetközi kupaporondon. Sőt 2007-ben döntőt játszottak az EuroCup Challengben, de alulmaradtak az orosz Szamarával szemben. Az elmúlt évadban megnyerték a ciprusi kupát, míg a bajnoki küzdelmekben a negyedik helyen végeztek. Erős az állományuk, a tavalyi évadban hat légióst és honosított kosarasokat foglalkoztattak. Igyekszünk alaposan felkészülni belőlük, valamint a honi bajnoki és kupaküzdelmekre is. A tervek szerint augusztus 2-án kezdi majd csapatunk az erőgyűjtést — mondta a szakember.    

image

Eddig 1 hozzászólás érkezett.

Szóljon hozzá!

image

Hozzászólások

1.

cic cic,

2010-07-09 08:22:38

A leendő siker egyik legfőbb kulcsa---a tökéletes felkészülésen túl---a három majdani légiós megfelelő kiválasztása! Ha "mellényúlunk",mint már többször is,kevés az esély a jó szereplésre. Hajrá Olaj!!

További hozzászólások (1 db) image