Cseh, Harazin, Horváth és Fodor a válogatottban
MTI, szoljon.hu 2010. június 22. 09:38
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét lesznek válogatott meccsek Szolnokon, méghozzá a férfiak háromszor, míg a hölgyek egyszer lépnek pályára a Tiszaligetben.
— Az elnökség várja a bírósági bejegyzést, de közben már elindítottunk egy háromhetes átvilágítási folyamatot, melynek során a megbízott ügyvédi iroda áttekinti a szerződéseket és a költségvetést. Hamarosan tisztábban látunk — vázolta a szövetség helyzetét a szolnoki polgármester.
Mészáros Lajos, a férfi csapat szakmai igazgatója közölte: a 2008-ban megkezdett program első fázisát sikerült végrehajtani, amikor tavaly a nemzeti együttes pótselejtezőn kivívta az európai A osztályban maradást.
— Idén a sérült Báder Márton és Németh István személyében meghatározó játékosok nélkül kezdjük meg a menetelést, ráadásul a három visszatérővel együtt kilenc új emberünk van. Mély vízbe dobjuk a fiúkat, mert a hét felkészülési meccsünkön négy korábbi vb-döntős válogatottal csapunk majd össze — jelentette ki a szakvezető. Mint megtudtuk, Fodor Márton, Horváth Ákos, Harazin Tamás az Olajból, és a Szolnokról távozni kívánó Cseh György is tagja a bővebb keretnek — A női együttest irányító Székely Norbert azonban csak most kezdi meg az építkezést. — Nem foglalkozunk azokkal, akik nincsenek itt, ezzel együtt részben módosult a célkitűzés. A következő két évben a rendelkezésre álló kerettel kell felzárkóznunk az európai elithez. Jelenleg húszan vagyunk, augusztusig fokozatosan szűkül a keret 14 emberre — mondta a szövetségi kapitány, aki különböző okokból nem számíthat Vajda Annára, Iványi Dalmára, Németh Bernadettre, Englert Orsolyára, Újhelyi Petrára, Császár Andreára és Eördögh Editre. A női válogatott egy szombathelyi négyes tornán találkozik többek között a 2006-ban vb-aranyérmes, legutóbb olimpiai második ausztrál csapattal, majd Kassán a brazilokkal is összeméri erejét.
Szalay Ferenc bejelentette, hogy a Szolnokon esedékes négy Eb-selejtezőre ingyenes lesz a belépés, és a csarnokban gyűjtést szerveznek a közelmúltbeli árvíz károsultjainak javára.
Az MKOSZ legutóbbi összejövetelén Életmű-díjat vett át Zsíros Tibor, az 1955-ben Európa-bajnok együttes 80 éves centere.
Férfi Eb-selejtezők programja
augusztus 2.: Magyarország—Nagy-Britannia, Szolnok 19.
augusztus 5.: Macedónia—Magyarország, Szkopje 20.45
augusztus 8.: Magyarország—Bosznia-Hercegovina, Szolnok 19.
augusztus 11.: Ukrajna—Magyarország, Lviv 18.
augusztus 17.: Nagy-Britannia—Magyarország, Birmingham 20.30
augusztus 20.: Magyarország—Macedónia, Szolnok 19
augusztus 23.: Bosznia-Hercegovina—Magyarország 19.
augusztus 26.: Magyarország—Ukrajna, Szombathely 19
Férfi válogatott: Harazin Tamás, Horváth Ákos, Fodor Márton (Szolnoki Olaj), Cseh György (?), Csorvási Milán, Wittmann Krisztián (Kecskemét), Hanga Ádám, Hendlein Roland, Keller Ákos (Albacomp), Molnár András, Szabó Zsolt (Sopron), Soós Gábor (Kaposvár), Lóránt Péter (Burgos), Tóth Ádám, Tóth Gergely, Vojvoda Dávid, (Zalakerámia-ZTE KK)
Női Eb-selejtezők programja
augusztus 2.: Magyarország—Montenegró, Miskolc 17
augusztus 5.: Bulgária—Magyarország, Rusze 17
augusztus 8.: Magyarország—Finnország, Szolnok 16.30
augusztus 11.: Törökország—Magyarország, Konya 17
augusztus 17.: Montenegró—Magyarország, Cetinje 20
augusztus 20.: Magyarország—Bulgária, Budapest 17
augusztus 23.: Finnország—Magyarország, Vantaa 16ó
augusztus 26.: Magyarország—Törökország Miskolc 17
Női válogatott: Fegyverneky Zsófia, Nagy-Bujdosó Nóra, Török Szilvia, Turóczi Nikolett (MiZo Pécs 2010), Czank Tímea, Fürész Diána, Honti Katalin, Kocsis Boglárka, Krivacsevics Tijana, Semsei Barbara (MKB-Euroleasing Sopron), Fejes Réka, Laklóth Anna, Rasheed Rita (Vasas), Somogyi Andrea (Puig 'd En Valls), Farkasinszki Orsolya (Szeged), Horti Dóra (Gdynia), Horváth Zsófia, Varga Zsófia (Zala Volán), Kajdacsi Judit (Szeviép-Szeged), Szlimák Hajnalka (BSE), Vida Anna (SEAT Lami-Véd Győr).
Hozzászólások
|
8. |
ájzéjá, 2010-06-24 09:14:44 |
|
|
A legújabb: |
||
|
7. |
cic cic, 2010-06-22 19:07:11 |
|
|
Kirúgták a Real Madridból Rimantas Kaukenast! Még nem késő bejelentkezni érte! Kérdés,hogy Petinek megfelelő lenne-e? Hajrá Olaj! |
||
|
6. |
jalojalo, 2010-06-22 18:55:12 |
|
|
meg bryant is itt van... |
||

