Nagyváradra utazik az Olaj
Gönczöl Gábor 2010. szeptember 1. 15:08
Az új évad első felkészülési mérkőzésén lép pályára csütörtökön délután az Olaj KK. A nagyváradi Antonio Alexe-emléktornán összesen három találkozó vár a piros-feketékre, román élvonalbeli riválisok ellen.
Lassan hat esztendeje, hogy nincs már köztünk az Olaj történetének egyik legjobb idegenlégiósa, Antonio Alexe. A kiváló kosaras 2005 januárjában szenvedett halálos autóbalesetet, alig néhány órával azután, hogy a Ploiesti csapatával Európa Kupa-találkozón kiharcolta a sorozat négyes döntőjében való szereplés jogát. A sokszoros román válogatott bedobó hat esztendőt töltött a Tiszaligetben, ahol bajnoki bronz-, valamint Magyar Kupa-ezüstérmes együttes meghatározó tagjának számított. A népszerű „Toni" a határ mindkét oldalán mély nyomot hagyott a szurkolók emlékezetében, amit jól bizonyít, hogy a szolnoki tábor legfanatikusabb tagjai tavaly ősszel meglátogatták az egykori közönségkedvenc nagyváradi síremlékét. Szülővárosában most négycsapatos emléktornát rendeznek, mely során a róla elnevezett sportcsarnok ad otthont a mérkőzéseknek.
Az Olaj számára a viadal csütörtöki nyitómérkőzése lesz az első hivatalos fellépés a felkészülés kezdete óta. Mint köztudott, még a játékoskeret sem végleges, hiszen egy hátvéd és bedobó poszton játszó külföldi kosarast jelenleg is nagy erőkkel keres a szakvezetés. Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezősorozatot, illetve az azt megelőző felkészülést végigdolgozó Fodor Márton és Horváth Ákos szeptember 6-án kapcsolódik be a közös munkába, a nagyváradi összecsapások idejére még pihenőt kapott a két válogatott játékos. Nagy valószínűséggel nem lép pályára Ivory Clark sem, az erőcsatár combizomhúzódás miatt kényszerül a vonalakon kívülre. A csapat többi tagja jelen lesz az erdélyi kiránduláson.
Pór Péter szakmai igazgató elmondása szerint az elmúlt hetekben elsősőrban az erőnléti alapok megszerzésére fektették a hangsúlyt, majd fokozatosan kerültek előtérbe a különböző labdás gyakorlatok. A kosarasok a hosszabb, mérkőzés nélkül töltött időszakot követően várják a játéklehetőséget. A torna célja a piros-feketék számára az lesz, hogy felvegyék a meccsritmust és minél jobban játékba lendüljenek.
A szurkolók számára fontos információ, hogy szerdán megkezdődött az előttünk álló évadra szóló bérletek árusítása. Az éves belépők megváltására munkanapokon 7-15 óráig, a Tiszaligeti Sportcsarnok második emeletén lévő klubirodában nyílik lehetőség. A bérletek ára nem változott, továbbra is 23, illetve 20 ezer forintért kaphatók. Az elmúlt szezonban bérlettel rendelkező drukkerek helyét szeptember 17-ig fenntartják, majd 20-tól bárki számára szabad lesz a vásár. A klub felhívja a D és E szektorok első soraiban ülő bérletesek figyelmét, hogy a csarnok átalakítása miatt megszűnő helyükkel kapcsolatban minél hamarabb érdeklődjenek a klubirodában.
Az Antonio Alexe-emléktorna programja
Szeptember 2. (csütörtök), 16.00 (magyar idő szerint): CSU Sibiu—Olaj KK. 18.00: CSM Oradea—BC Mures.
Szeptember 3. (péntek), 16.00: Olaj KK—BC Mures. 18.00: CSM Oradea—CSU Sibiu.
Szeptember 4. (szombat), 9.30: BC Mures—CSU Sibiu. 11.30: Olaj KK—CSM Oradea.
Hozzászólások
|
3. |
Herci01, 2010-09-02 17:04:02 |
|
|
Nézz rá az olajkk.hu oldalra is, meglátod! ;-) |
||
|
2. |
LayatheOriginal, 2010-09-02 14:59:28 |
|
|
Sziasztok! Álítólag van egy horvt bedobó próbajátékon és talán el is utazott a csapattal... erről tud valaki valamit? |
||
|
1. |
qwert11, 2010-09-01 21:53:46 |
|
|
Clark megsérült... Kezdődik! |
||

