Újra hazai környezetben az Olaj

Varga Csaba    2012. január 28. 10:28

KOSÁRLABDA 

|

A hétközi németországi EuroChaellenge-kupameccs után ismét a bajnokságra kell koncentrálnia az Olajnak, amely ma este hat órakor a Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét látja vendégül a tiszaligeti arénában.

A Szedeák csapata csak a 11. helyen tanyázik, de nem tett le arról, hogy megszerezze a negyeddöntőt érő nyolcadik helyet. A tabellára tekintve, nem reménytelen a helyzetük, mivel csak egy győzelem, illetve egy pont választja el őket a nyolcadik pozíciótól. Ahhoz, hogy Fodor Péter (az olajos Fodor Márton édesapja) tanítványai fennállásuk során először bejussanak a felsőházi rájátszásba, nem elég hébe-hóba nyerniük, és a játékban is többet kell  mutatniuk az eddigieknél. Nem engedhetnek meg maguknak több olyan hazai vereséget, mint egy hete, mikor kikaptak a Debrecentől. A héten a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében voltak érdekeltek, hazai pályán, jól játszva 87-66-ra verték az Atomerőmű SE csapatát. A győzelem szépséghibája, hogy a tíz nappal ezelőtti paksi odavágón 33 ponttal maradtak alul a szegediek, így igazából már az atomvárosban eldőlt a továbbjutás.


— Célunk, hogy tovább haladjunk azon az úton, melyen a héten elindultunk — kezdte Fodor Péter, a klub honlapján —, s tovább javuljunk azokon a területeken, melyeken sok problémánk volt az utóbbi hetekben. Sajnos az elmúlt néhány bajnoki mérkőzésen közel sem volt tökéletes a koncentrációnk, ez vezetett a rengeteg hibához. Elég csak arra utalnom, hogy míg a Debrecen ellen 22 labdát adtunk el, addig a Pakssal szemben mindössze 8-at, gólpasszaink számát pedig 13-ról 21-re tudtuk növelni, s hat emberünk is tíz pontig vagy afölé jutott. Mindent ki kell adni magunkból, aztán hogy ez mire lesz elég, az nagyrészt a szolnokiakon múlik.

Az Olaj múlt szombaton hozta a kötelező győzelmet Kaposváron, mivel az egyik legnagyobb vetélytársa, az Albacomp kikapott Sopronban, így már csak minimális a különbség a két ősi vetélytárs között. Mivel ma délután Albacomp—Falco összecsapás lesz, bármely végeredmény születik, tovább fog sűrűsödni az élmezőny. A szolnoki csapat csütörtök délután érkezett haza a bonni EuroChallenge-mérkőzésről, este már edzést vezényelt tanítványainak Pór Péter szakmai igazgató.

— Jó hír, hogy Brandon Gay már labdás edzéseket végezhet, hamarosan hadra fogható lesz — tudtuk meg a szakembertől. — Sőt, Trepák Zoli is edzésbe állt, várhatóan a center visszatérésére sem kell sokáig várni. Fontos, hogy mennyire tudunk frissek maradni, hiszen háromnaponta játszunk meccseket. Futós-rohanós, kellemetlen ellenfél a Szeged, számunkra azonban egy alternatíva létezhet, a győzelem. 

A bajnokság állása
1. Körmend     14    2   1414-1122   30
2. Falco KC      14    2   1442-1210   30
3. Albacomp    13    2   1251-971     28
4. Olaj KK       12    3   1317-1142   27
5. Atomerőmű 10    6   1272-1240   26
6. Kecskemét   8     7   1138-1055   23
7. Pécsi VSK    7     9   1212-1294   23
8. Sopron        6    10   1203-1273   22
9. Nyíregyháza 6   10   1192-1349   22
10. Kaposvár   6     9   1175-1249    21
11. Szedeák  5   11   1283-1373   21
12. Jászberény 4   12   1248-1403   20
13. Debrecen 4   12   1193-1441   20
14. ZTE KK  1   15   1126-1344   17

Szombati program: Albacomp—Falco KC (Sport Klub) 15.45, Kaposvár—Nyíregyháza, Jászberény—Pécsi VSK, Körmend—ZTE, Kecskemét—Atomerőmű SE, 18.00

image

Eddig 1 hozzászólás érkezett.

Szóljon hozzá!

image

Hozzászólások

1.

adsl465326,

2012-01-28 20:54:51

Ez az oldal méltatlan a szurkolók téjékoztatására.Mindahogy a csapat teljesítménye is az.Egy alsóházi Szegedtől itthon kis híján kikapni?Ja igen...vége a meccsnek és még a tudósítás ide nem került fel.Az online közvetítés hiánya már nem is téma.A szegedma.hu oldalon követtem a meccs eseményeit,mivel el van törve a lábam.Szégyen,gyalázat,értse mindenki úgy ahogy akarja!

További hozzászólások (1 db) image