Változások előtt a piros-feketék
szoljon.hu 2010. május 28. 15:44
A következő bajnoki évadra egyelőre három játékos rendelkezik élő szerződéssel.
— Elfogadható eredményt értünk el, de ennél jobb szereplést ígértünk. Sérülések, betegségek hátráltatták a munkát, így nehezen állt össze a társaság. Egy biztos: ennél többet és jobbat vártunk a bajnokságban és a kupában is. A jövő évad csapatának kialakításán dolgozunk, de még konkrétumokkal nem tudunk szolgálni. A napokban több személyi kérdésben is dönteni fogunk — ígérte az ügyvezető.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, néhány napja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke. — A város mindig is is a kosárlabdaklub mellett állt, és ez a jövőben is így lesz. A csapat láthatóan nehezen állt össze a szezon elején. Az edzőváltás után viszont egy nagyon jó szériát produkált a társaság, de a végére megint szétesett a csapat. A maga módján mindenki tett hozzá az eredményhez, a negyedik hely egyben azt is jelenti, hogy a klub továbbra is a magyar bajnokság élmezőnyéhez tartozik. Az viszont feltűnő volt, hogy az idei mérkőzéseken - az elmúlt évekkel ellentétben - olykor foghíjas lelátók előtt játszott az együttes. E figyelmeztető kell, hogy legyen a következő évadra. A klubvezetői igyekeznek a legjobb feltételeket biztosítani a játékosok számára, akik ezt vegyék figyelembe, mikor a jövőjükről, a hogyan továbbról döntenek. Örömmel vennénk, ha saját nevelésű fiataljaink továbbra is nálunk folytatnák pályafutásukat — mondta Szalay Ferenc.
Bár az évzárón személyi kérdésekről nem esett szó, Szalay Ferenc utolsó mondta figyelemre méltó volt, hiszen mi is úgy tudjuk: a fiatalok közül Cseh György, Harazin Tamás, Szabó Péter és Sonyák Béla a távozás gondolatával foglalkozik. A kosarasok a több játéklehetőség miatt váltanának. A légiósok közül Barróval tárgyal a folytatásról az Olaj KK vezetése, Alekszics és Kelley sorsa viszont bizonytalan. Báder Mártonnak, Fodor Mártonnak és Váradi Kornélnak élő szerződése van a klubbal, így ők ősztől is a piros-feketében pattogtatnak majd.
Válogatott meccsek a Tiszaligetben
Bár a bajnokság csak októberben indul, már augusztusban láthatunk kosárlabdát, méghozzá válogatott meccseket Szolnokon. A férfiak az angol, a bosnyák, és a macedón, míg nők a finn nemzeti csapatot látják vendégül a Tiszaligetben.
Hozzászólások
|
132. |
virag88, 2010-06-07 09:46:41 |
|
|
Vojvoda itt van mi? Ha-ha-ha! Egy két ember úgy eljátsza, hogy milyen közel áll a klubhoz, majdhogynem egyből velük egyeztetik az igazolásokat. Hát úgy látszik nem jöttek be a dolgok nagy okosak! |
||
|
131. |
csakaBarro, 2010-06-06 20:36:22 |
|
|
to nemérdekelmás, |
||
|
130. |
nemérdekelmás, 2010-06-06 10:54:32 |
|
|
Vojvoda már Olaj játékos!!! |
||

