Huszti szerint hülyítés zajlik a magyar válogatott körül

Forrás: MTI    2010. szeptember 9. 14:58

Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs - írja közleményében Huszti Szabolcs.

Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik. "Én mindig híve voltam a pozitív hozzáállásnak, éveken át hangoztattam, az eredményhez szüksége van a válogatottnak a szurkolók és a média felöl érkező támogatásnak, de ami most zajlik, annak köze nincs a realitáshoz. Az hülyítés. Az nevetséges" - fogalmaz Huszti az F-Group menedzseriroda által az MTI-hez eljuttatott közleményében. "Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs - a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után.

A meccset közvetítő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát és elégedetten értékelünk."

Az 51-szeres válogatott futballista kitért a nyáron leváltott korábbi szövetségi kapitány, a holland Erwin Koeman munkájára is, s leírta, tavaly mindenki természetesnek vette a moldávoknál "nagyobb erőt képviselő Albánia" hazai és idegenbeli legyőzését.

"Persze, tiszta sor, hogy egy külföldi trénernek nehezebb elfogadtatni magát egy idegen országban, de Koemant végig bírálták, s most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem" - idézi a közlemény Husztit, aki kijelenti: "Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek."

Az orosz Zenit légiósa minden magyar futballistának azt tanácsolja, amint adott a lehetőség, azonnal igazoljon el Magyarországról, mert hatalmas a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között. "Azt hiszem, mindezt alátámasztja, hogy a Vidit egy Maribor simán kiejtett az Európa Liga selejtezőköréből, a Basel pedig könnyedén átgázolt a Debrecenen a Bajnokok Ligájában - hogy csak a jelenlegi állapotokra mutassak rá."

Huszti szerint arra nincs magyarázat, hogy amikor korábban távozott a válogatott edzőtáborából, féléves eltiltást kapott a szövetségtől, miközben Gera Zoltánt "nagy csinnadrattával hívta vissza az MLSZ - miután csapatkapitányként otthagyta Dániában a társaságot."

A miskolci születésű labdarúgó, aki kedden jelezte, hogy egyelőre nem kíván Egervári Sándor csapatában szerepelni, a közleményben azt írta: "nem hirtelen felindulásból határoztam el, hogy lemondom a válogatottbeli szereplést." Huszti elmondta a szövetségi kapitánynak: "...a jövőben a Zenitre kívánok koncentrálni, ott kiharcolni, hogy stabil csapattag legyek - ezzel pedig megkönnyítem az ő dolgát is, nem kell, hogy számoljon velem a kerethirdetéseknél, nem kell, hogy megmagyarázza, mi az oka a mellőzésemnek…"

Huszti közleményében azt is írta: "Nem szeretném, ha döntésem után lavina indulna el, ugyanakkor azon sem lepődnék meg, ha a jövőben más is felállna."

image

Eddig 10 hozzászólás érkezett.

Szóljon hozzá!

image

Hozzászólások

10.

Kardi13,

2010-09-10 13:49:12

"Persze, tiszta sor, hogy egy külföldi trénernek nehezebb elfogadtatni magát egy idegen országban, de Koemant végig bírálták, s most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem"

Érdekes, amikor Koeman-t kinevezték, akkor meg azért bírálták az MLSZ-t, hogy a külföldi kapitányokat sokkal jobban megbecsülik Magyarországon, mint a magyar edzőket, továbbá egy magyar edző sokkal olcsóbb és egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb, mint a külföldi.

Lehet szidni a labdarúgásunkat, de ha a közvélemény eleve úgy áll hozzá a dologhoz, hogy "ha külföldi az edző, az se jó, ha magyar az edző, az se jó", akkor senkinek soha semmi nem lesz jó, így pedig nehéz eredményt elérni.

9.

machoman,

2010-09-10 08:15:26

baltáspajti: valószínűleg így van...

de egy pótselejtező is nagy siker lenne, mivel a következő sorsoláson előkelőbb kalapba kerülnénk, lényeg hogy a második hely megszerezhető lett volna viszonylag simán, és nem tudom mikor lesz ilyen sanszunk legközelebb. (egyébkét a gera-huszti-dzsuzsák-hajnal-bodor középpálya simán európa szintű szerintem)

8.

Baltás pajtás,

2010-09-10 07:46:20

"3 meccsel a vége előtt még simán volt esélyünk"


Ehhez két megjegyzés:

1. Persze, mert olyan volt a beosztás, hogy a végén játszottunk az erősebb csapatokkal.

2. Ha volt is esélyünk, mire? A pótselejtezőre. Aztán ott mi lett volna? Jön megint a 7-1?

További hozzászólások (10 db) image